Az agilitás javítása lesz a legfontosabb lesz idén. Legalábbis azoknK KKV-knak akik a modern munkahelyben gondolkoznak.

az európai felmérésben 1608 kkv vezetőt kérdeztek meg.

86% azt mondta, hogy a 2018-as évben üzleti agilitásukat szeretnék fejleszteni.

 A válaszadók fele olyan új technológiákat tervez bevezetni, amelyek segítségével gyorsabban reagálhatnak az új trendekre és lehetőségekre.

Miben kell fejlődnünk a megkérdezettek szerint?

Az automatizálás az első helyen (72%), az adatelemzés (64%), a dokumentumkezelés (62%) és a videokonferencia (56%)

Nagyon jó továbbá, hogy a KKV-k is felfedezték a fejlődés eme irányát és ez már nem csak a nagyokra jellemző. Ez azon KKV-knak is nagyon fontos akik kifejezetten nekünk fejlesztenek ilyen eszközöket!
Ezen termékeknek és szolgáltatásoknak megfelelő helyszíne az e-piacterünk, ahol könnyen egymásra találunk mi, KKV-k vezetői.

 

Javier Diez-Aguirre, a Ricoh Europe alelnöke elmondta: “a kkv-k vezetőit nem tévesztik meg az olyan technológiák, mint a VR és a blockchain. Ehelyett bölcsen olyan eszközökbe fektetnek, amelyek valódi, pozitív hatással lesznek mindennapjainkra. Akik eddig még nem tették meg, muszáj elgondolkodniuk azon, hogy a technológia miképpen teszi lehetővé a munkavállalóik számára a gyorsabb és intelligensebb munkavégzést, ezáltal agilisabbá téve üzleti tevékenységüket.”

Mivel mások fejlődnek ezért, ha ezt Te nem teszed meg, nagyon könnyen lemaradhatsz a piacodon ami a  bukásodhoz is vezethet hosszú távon.

 

Mit jelent az agilitás: serénység, ügyesség, élelmesség, életrevalóság, gyorsaság, mozgékonyság

 

forrás: https://www.penzcentrum.hu/vallalkozas/ez-lehet-a-kkv-k-egyetlen-eselye-az-eletben-maradasra.1063983.html

Hozzászólások